Szilágyi János György: Etruszko-korinthosi vázafestészet
Az i. e. 7-6. század etruszk művészetében egy évszázadon át a kornthosi görög vázafestészet hatása uralkodott. A könyv ennek a korinthizáló etruszk művészetnek a legjlellegzetesebb műfajáról, az etruszko-korinthosi figurális díszítésű vázákról ad – a nemzetközi szakirodalomban elsőként – teljes történeti képet. A fennmaradt mintegy kétezer váza nagy részét a szerző eredetiben tanulmányozta, és vizsgálatai alapján felvázolja az etruszk-korinthosi vázafestészet történetének korszakait, jellemzi a kiválóbb mestereket, rekonstruálja a nagy etruszk kulturális központok, elsősorban Caere, Vulci és Tarquinia iskoláinak jellegzetességeit. Részletesen leírja az ókori keramika-műhelyek munkaviszonyait, a kereskedelem szervezetét, az etruszk archaikus kor történetének fontos kérdéseit, a vázafestők munkáinak elemzése során pedig alkalma nyílik az etruszk művészet néhány olyan alapvető sajátosságának megvilágítására, amely ezt a művészetet számunkra is elvenné, izgalmassá teszi.
Szilágyi János György
Etruszko-korinthosi vázafestészet
Kiadó: Akadémiai
Kiadás éve: 1975
Oldalszám: 284
Kötés: Puhatáblás
ISBN: 9630506904
Van-e asszír nemzet, élnek-e még asszírok? Aki ismeri a Közel-Kelet történelmét, tudja, hogy a mai Szíria az egykori Asszír Birodalom nevét viseli; hogy a szír kereszténység egyik ága asszírnak (ajszori) nevezi magát; s bár a XX. században sokukat elüldöztek ősi lakóhelyükről, a szétszórattatásban (Európa, Amerika, Ausztrália) nyelvi-egyházi nemzetként szerveződnek, van költészetük és politikai programjuk. A zsidók fogságának (diaszpora) két évezrede sem bomlasztotta fel a héber Bibliában gyökerező hagyományt, hogy a zsidóság: nép.
A papírgaluska a XIX. századi iskola egyik enyhébb büntetési formája volt, amikor is a tanulót nem engedték haza ebédelni, hanem benntartották valamilyen külön feladattal. Ebédre (vagy inkább ebéd helyett) volt ilyenkor papírgaluska. Aki magyar fordításban olvassa a klasszikus költőket, az dús lakomára hivatalos. De van, hogy csak papírgaluska jut neki. A fordítás néha magyarról magyarra is nehéz; Vas István például így használta ezt a kifejezést a Horatius-vita során, amelyről kötetünkben sok szó esik: „És most itt a Corvina szép, új, kétnyelvű kiadása: Horatius összes versének vaskos kötete. Mennyi papír, papír a szövegben is! Mert ennek a hatalmas anyagnak, mármint a magyar nyelvűnek, elcsüggesztően túlnyomó része már nem is kétszersült, hanem papírgaluska – megakad a torkunkon.” Nemcsak fordítani nehéz tehát, hanem a fordításokról beszélni is. Kötetünk megkísérli a szembenézést az ókori szövegek magyar fordítástörténetének fontos kérdéseivel, és az ilyen fordításokkal kapcsolatos elméleti, kritikai beszédmódot magát és annak történeti változásait is vizsgálódás tárgyává tenni.
Héliosz minden egyes reggelen újjászületik, hogy az összes halandó életét kegyesen meghosszabbítsa egy-egy újabb nappal. Héliosz újjászületésének misztériuma mégsem áll a görög mitológia fókuszában.
Az ókori Római Birodalom és középkori folytatása, a keresztény Keletrómai Birodalom közel 1500 éven keresztül háborúzott különféle sztyeppei eredetű törzsszövetségekkel. A szarmaták, a hunok, a bolgárok, a szabirok, az avarok, a besenyők, a kunok és a magyarok Konstantinápoly legkeményebb, legkiszámíthatatlanabb harcmodorú ellenfelei közé tartoztak, amit mi sem bizonyít jobban, mint hogy a Keletrómai Birodalom két monumentális falrendszere, a Theodosius-féle, illetve az Anastasius-féle védelmi vonal is egy-egy sztyeppei nép, a hunok, valamint a bolgárok ellen épült fel.
Hogyan érintkeztek egymással az ókori Mediterráneum népei? Milyen szövetségek köttettek görögök és a rómaiak között? Hogyan tárgyalt egymással az két rivális, Róma és Karthágó? Miként közlekedtek a követségek, hogyan értettek szót egymással? Miként viszonyult egymáshoz hódító és leigázott? Hogyan értelmezte Róma történelmi küldetését?
A történetírás a múltra irányul, de a jelen időben végzett szellemi tevékenység. Minden műveletét ez a kettősség határozza meg. Régi motívum a magyar történeti gondolkodásban, már a 16. századi históriás ének- vagy prédikációs irodalomban, amely a régiségben a publicisztikát jelentette, a magyar nemzet sorsának hasonlósága a zsidó történelemmel, ahogyan ezt a Biblia bemutatja. Csakhogy a nemzetet feddő prédikátoraink nem balsorsról beszéltek, hanem – világosan és határozottan – a nemzet bűneiről, mulasztásairól, rossz döntéseiről. Ugyanezt a következtetést vonom le az ókori zsidó prófétákra nézve magam is. Az e kötetben összegyűjtött írások az ókori Kelet – a héber – Biblia történeti közege – felől néznek a Biblia szövegeire, kritikus szemlélettel a hagyományra, a jelenből. A Biblia a nemzet bűneit emlegeti. Nem hízeleg a jelenkornak, nem szépíti a történelmet, nem ad felmentést a múlt alapján, nem hárítja a felelősséget sorsra, végzetre, kedvezőtlen körülményekre. A történelem a próféták kezében: szembenézés a jelennel.
Melissa Lane könyve együtt tárgyalja a történeti gyakorlatokat és a filozófiai reflexiót, hiszen a görög és a római gondolatok azért olyan inspirálóak, mert figyelemre méltóan széles politikai hatalmi gyakorlatot fednek le. Nehéz olyan modern bírálatot találni a politikáról (például a rabszolgaságról, a társadalmi nem kérdéseiről, az elitizmusról, az imperializmusról), amelyet ne fogalmazott volna már meg egy görög vagy római szerző.
Az „ige” vallásos környezetben a Biblia szövegét jelenti. Más összefüggésben azonban lehet a ráolvasás és a mágia szakszava (varázsige). A hagyományos nyelvtanban pedig az ige egy szófaj megjelölése, mely cselekvést, létezést vagy éppen állapotot fejez ki. Könyvemben elsősorban a harmadik jelentésből indulok ki. Az asszír királyfeliratok szövegeiben ugyanis az igék gyakoriságuk alapján tagolják, strukturáljak a cselekmény menetét. Ezeket a szövegeket eddig elsősorban történelmi forrásként értelmezték, melyek nagyformátumú asszír uralkodók dicső hadjáratait beszélik el. Bizonyos igék állandó ismétlődése és strukturáló szerepe azonban arra világít rá, hogy az Asszír Birodalomban – ahol az írni-olvasni tudás amúgy is minimális volt – ezek a szövegek nem a múlt dokumentációját szolgálták (legalább is nem úgy, ahogyan egy 21. századi olvasó első nekifutásra elvárná). A királyfeliratok a korabeli társadalomban mágikus szerepet töltöttek be, mellyel biztosítani akarták a következő hadjáratok sikerét is. Ebből a szempontból az asszír királyfeliratok nyelvtani igéi nem is állnak túl messze a szó első kettő jelentésétől. A szövegek igéi mágikus erővel bírtak, és így – a Bibliához hasonlóan – az asszír világértelmezés eszközei voltak.
Hogy mi is a szerelem, arról sokan, sok mindent gondoltak az idők során - és amit ma gondolunk róla, annak vajmi kevés köze van ahhoz, amit a reneszánsz kori filozófia gondolt. Tanúság erre ez a kis könyvecske, amelyben Marsilio Ficino, az itáliai quattrocento Platónt újjáélesztő vezéralakja foglalatát adja az újplatonikus szerelemértelmezésnek.