Conn Iggulden: Nero
Az ókori Róma, i. sz. 37. év. Minden azzal kezdődött, hogy egy férfi megfojtotta a riválisát. A tébolyult orgiáiba menekülő Tiberius császár visszatér Capri szigetéről, hogy kivégezzen egy árulót, családjával és barátaival együtt. Mintha soha nem is léteztek volna. Mert ez a római igazságszolgáltatás. De ez az igazság minden zsarnokot utolér egyszer. Caligula következik hát a hatalom rangsorában, ám ő elborult elmével csak még több római vért ont, hatalomféltésből, bosszúból vagy inkább merő szeszélyből.
Ebben a lázas időszakban Agrippina, Augustus császár unokája és Caligula testvére fiút szül. Császári vér csörgedezik ugyan ereiben, ám még ez sem nyújt neki védelmet testvére őrült döntései elől. A gyermeke nélkül, fogságban töltött évek alatt jön rá arra, ha túl akar élni a zsarnokok között, meg kell tanulnia borotvaélen táncolni. Mert minél közelebb állsz a birodalom szívéhez, annál közelebb kerülsz a hatalomhoz, intrikákhoz és veszélyhez. Agrippina katonákkal, szenátorokkal, riválisokkal, álnok színlelőkkel kénytelen szembenézni, akik mind pozíciókra törnek. Egyetlen hibával is az újabb száműzetést, a bebörtönzést vagy a kivégzést kockáztatja. Vagy ami a legrosszabb, újszülött fia életét.
Agrippina azonban jól tudja, hogy még a legsötétebb pillanatokban is ott vár rá a lehetőség a felemelkedésre. Bármi áron meg kell védenie a fiát, mert tudja, egy nap ő maga lesz Róma – amely előtt mindenkinek térdre kell majd hajtania magát. De mindenekelőtt túl kell élniük…
Conn Iggulden legújabb, intrikákkal teli trilógiájában a hírhedt zsarnok, Nero császár hatalomra kerülését követi végig. Ennek első kötete a Claudius császár által indított britanniai hódításokig tart.
Conn Iggulden
Nero
Rómát sem egy nap alatt égették fel
Kiadó: GABO
Kiadás éve: 2026
Oldalszám: 408
Kötés: Puhatáblás
ISBN: 9786151100097
A római irodalom egészét összefoglaló, a felsőfokú oktatás igényeit is kielégítő kézikönyv magyar nyelven még nem készült. A korábbi magyar nyelvű munkák az egyes korszakokra összpontosítottak; a Római irodalom című, kivételes jelentőségű monográfia azonos terjedelemben és súllyal kívánja tárgyalni az összes korszakot.
A kötetben Martialisnak, az epigrammairodalom klasszikusának íróportréját kapja kézhez az olvasó. Adamik Tamás, a Martialis-művek alapos ismeretének birtokában újraértékelve a korábbi szakirodalmat, bebizonyítja, hogy a költő nem volt „szegény cliens”, de nem tartozott a legfelső rétegek tagjai közé sem; nem volt műveletlen, de nem akarta a tudós látszatát sem kelteni; elítélt mindenféle hangos bölcselkedést, de alkalomadtán szívesen hangoztatott epikureista elveket.
Hekaté egy lángokban álló, háború sújtotta világba születik.
„A könyvet személyes okok miatt regény formájában írtam. Mégis, akinek füle van, hallani fogja, hogy minden szó az igazságot adja vissza.” – Elisabeth Haich
Kr. u. 70-ben Titus seregei ostrom alá veszik Jeruzsálemet, és kezdetét veszi a Második Szentély pusztulása. A könyörtelen hadjárat nem csupán történelmi fordulópont: testvérek egymás ellen fordulásának, hit és hatalom összeütközésének, árulás és hűség örök dilemmáinak színtere is. A romokból azonban új történet emelkedik ki a Holt-tenger fölé magasodó sziklacsúcson: Maszada, az utolsó menedék, az utolsó ellenállás, az utolsó erőd története.
Pompejiben vagyunk, a ’62-es földrengés után. A város fölötti hegyen madártetemek kerülnek elő, és egyre többen érzik úgy, hogy a vulkán morog, dübörög, remegteti a földet.
Terentius (Kr.e. kb. 195/185 – kb. 159) a római irodalom első olyan szerzője, akinek művei teljes számban ránk maradtak. A hat színpadi darabot szerzőjük komédiának nevezi, de bennük más értelmet nyer a műfaji meghatározás, mint elődeinél. A görög környezetben kibontakozó szerelmi bonyodalmak rendre megoldódnak, de a megoldás súlyosabb és tartósabb terhet helyez a szereplőkre, mint ami mozgásba lendítette az eseményeket. Az életmű jelentősége felbecsülhetetlen az európai dráma történetében.
A gyönyörű Briszéisz gyerekkorától kezdve tudja, hogy a nők jussa a hallgatás. A Trója mellett fekvő Lürnésszosz királyának ifjú feleségeként nem sokkal több egyszerű tenyészállatnál, ám ez a sors is összehasonlíthatatlanul jobb annál, mint ami városának feldúlása után vár rá. Briszéiszben nincs meg unokatestvére bátorsága, aki a hódító görögök elől a mélybe vetette magát, és így Akhilleusz hadizsákmánya lesz. Akhilleusz, az isteni hős; Akhilleusz, a fényes; Akhilleusz, a könyörtelen mészáros, aki anyja után sír a tenger partján.
A faló bevált. Trója elesett, s a dicsőséges görög győzelemmel járó kegyetlen vérontás az asszonyokat sem kíméli. Bár életüket meghagyják, a nők jussa a hallgatás és a szenvedés. Rég tudja ezt Briszéisz, akit mindvégig úgy cserélgettek egymás között a trójai és a görög héroszok, mint egy szemrevaló, de nélkülözhetetlen portékát. Csakhogy az asszonyok sem hallgathatnak örökké. Míg a győztes sereg végtelennek tűnő ideig várja, hogy a széljárás kedvezőre forduljon, s hazatérhessenek gazdag zsákmányukkal, köztük a rabszolgaként tartott trójai nőkkel, Briszéisz csendben figyeli az eseményeket, s bosszúja lassan formát ölt…
Véres kardját markoló, páncélba öltözött római gladiátor: ő az ókori világ legikonikusabb alakja. Nem csak most látjuk vonzónak és egyben visszataszítónak – a saját korában is mélyen megosztó volt: hol gyűlölték, hol idealizálták, de mindig fontos szerepet töltött be a római kultúrában. Mit jelentett a rómaiak számára? És mit árul el ma a római életmódról?