John Henry Newman: Callista
2019. október 13-án avatták szentté a 19. század egyik legnagyobb vallásos gondolkodóját, John Henry Newmant. Az ész és hit harmóniájának eleven képviselője volt egy olyan korban, amikor ezek ellenmondása szinte dogmája volt a közvéleménynek. Művei az angol irodalom remekművei közé tartoznak, irodalmi munkássága rendkívül nagyméretű.
1851-ben jelent meg Callista című regénye, amely a 3. századba kalauzolja az olvasót. Az észak-afrikai Sicca Veneria a Római Birodalom tipikus kisvárosa, ahol a fel-fellángoló keresztényüldözések ellenére Krisztus követőinek száma egyre gyarapszik, s már a puszta létük is fenyegetést jelent az érzéki örömöket hajszoló, laza erkölcsű császárkori birodalomra. A regény főszereplője Callista, a fiatal, gyönyörű és tehetséges görög leány, aki néhány évvel korábban érkezett a városba. Pogány istenszobrokat farag egy kereskedő számára, de elégedetlen a nyugodt, kiegyensúlyozottnak tűnő életével.
A másik főszereplő Agellius, akinek szívében szerelem ébred Callista iránt. Már korábban megkeresztelkedett, de testvére, nagybátyja és boszorkánynak tartott mostohaanyja, akik a hajdani pogány isteneket tisztelik, mindenáron távol akarják őt tartani Krisztus követőitől. Ez feloldhatatlan konfliktust okoz Agellius lelkében, ám amikor találkozik a kor híres püspökével, a carthagói Cypriánussal, megerősödik a hite. Időközben azonban sáskajárás pusztít a birodalomban, és a szörnyű csapás miatt az emberek haragja a keresztények ellen fordul. Amint már korábban oly sokszor, ismét kitör az üldözés, a regény hőseinek pedig drámai döntést kell hozniuk: áldozatot mutassanak be a pogány isteneknek, vagy hűségesek maradjanak Krisztushoz?
John Henry Newman
Callista
Regény a III. századból
Kiadó: Szent István Társulat
Kiadás éve: 2019
Oldalszám: 298
Kötés: Keménytáblás
ISBN: 9789632778402
Kleopátra a világtörténelem egyik legtitokzatosabb asszonya. Palotáját elárasztotta az ónix és gránátkő csillogása, de még jobban a politikai és a szexuális intrika.
A görög történetírás legnagyobb alakjának nyolc könyvből álló műve a peloponnészoszi háború (Kr. e. 431-404) lefolyását Kr. e. 410-ig ismerteti. Az eseményeket saját kutatásai segítségével rekonstruálta, s munkájához írott forrásokat is felhasznált. A leírás folyamatába szónoklatokat illesztett, hogy megvilágítsa a szereplők cselekedeteinek, a politikai döntéseknek az okait, kifejezve személyes értelmezését mindannak okairól, ami bekövetkezett. A könyv egyik legdrámaibb s a szofisztikus vitairodalom magaslataira emelkedő jelenete a kicsiny Mélosz szigetét körülzáró athéniak és az erőszaknak nem engedő mélosziak párbeszéde, amely a nagyhatalmak és a kisállamok örök és – a kicsikre nézve többnyire végzetes – konfliktusának legjobb összefoglalása az egész ókori irodalomban.
Az i. e. 7-6. század etruszk művészetében egy évszázadon át a kornthosi görög vázafestészet hatása uralkodott. A könyv ennek a korinthizáló etruszk művészetnek a legjlellegzetesebb műfajáról, az etruszko-korinthosi figurális díszítésű vázákról ad – a nemzetközi szakirodalomban elsőként – teljes történeti képet. A fennmaradt mintegy kétezer váza nagy részét a szerző eredetiben tanulmányozta, és vizsgálatai alapján felvázolja az etruszk-korinthosi vázafestészet történetének korszakait, jellemzi a kiválóbb mestereket, rekonstruálja a nagy etruszk kulturális központok, elsősorban Caere, Vulci és Tarquinia iskoláinak jellegzetességeit. Részletesen leírja az ókori keramika-műhelyek munkaviszonyait, a kereskedelem szervezetét, az etruszk archaikus kor történetének fontos kérdéseit, a vázafestők munkáinak elemzése során pedig alkalma nyílik az etruszk művészet néhány olyan alapvető sajátosságának megvilágítására, amely ezt a művészetet számunkra is elvenné, izgalmassá teszi.
A szardiszi Sztratón fiúszerelemről szóló műve az un. Görög Antológia XII. könyvét alkotja. Sztratón könyve lényegében antológia és antológiában, hiszen tulajdonképpen nem tett mást, mint saját verskötetét más, klasszikus és kortárs epigrammaköltők (Rhianosz, Meleagrosz, Kallimakhosz, Alkaiosz, stb.) remekeivel egészítette ki. Az összeállítás szervességét és dinamizmusát nemcsak az egységes tematika rendkívül variabilis artikulációi biztosítják, hanem az elrendezés sajátságos effektusai is. A mű a legérettebb epigrammatikus hagyomány elképesztően magas művészi színvonalon megírt, immár klasszikus szövegeit tartalmazza, azaz nem pusztán kultúrtörténeti adalékként gazdagíthatja kultúránkat.
Három-négyezer éve egész Észak-Európát még szinte áthatolhatatlan erdők borították. Nem voltak sem városok, sem messze elterülő szántóföldek. A gyér lakosság kis településeken húzódott meg a folyóvölgyekben és a tengerparton.
Az ókort népszerűsített formában feldolgozó tudós-író elbeszéléskötete tíz történetet tartalmaz. Az elbeszélések időrendi és földrajzi értelemben egyaránt átfogják szinte az egész római birodalmat. Az első történet i. e. 404-ben játszódik, s egy ókori olümpiasz képe bontakozik ki belőle, az utolsó – a Tűzfolyam című – i. sz. 79-ben, s a Vezúv pusztító kitörését éljük át benne Herculaneumban. A közbülső elbeszélések részint Rómában, részint Egyiptomban játszódnak, s Ciceróval, Horatiusszal, Julius Caesarral, Cleopatrával stb. ismertetik meg az olvasót.
Van-e asszír nemzet, élnek-e még asszírok? Aki ismeri a Közel-Kelet történelmét, tudja, hogy a mai Szíria az egykori Asszír Birodalom nevét viseli; hogy a szír kereszténység egyik ága asszírnak (ajszori) nevezi magát; s bár a XX. században sokukat elüldöztek ősi lakóhelyükről, a szétszórattatásban (Európa, Amerika, Ausztrália) nyelvi-egyházi nemzetként szerveződnek, van költészetük és politikai programjuk. A zsidók fogságának (diaszpora) két évezrede sem bomlasztotta fel a héber Bibliában gyökerező hagyományt, hogy a zsidóság: nép.
A papírgaluska a XIX. századi iskola egyik enyhébb büntetési formája volt, amikor is a tanulót nem engedték haza ebédelni, hanem benntartották valamilyen külön feladattal. Ebédre (vagy inkább ebéd helyett) volt ilyenkor papírgaluska. Aki magyar fordításban olvassa a klasszikus költőket, az dús lakomára hivatalos. De van, hogy csak papírgaluska jut neki. A fordítás néha magyarról magyarra is nehéz; Vas István például így használta ezt a kifejezést a Horatius-vita során, amelyről kötetünkben sok szó esik: „És most itt a Corvina szép, új, kétnyelvű kiadása: Horatius összes versének vaskos kötete. Mennyi papír, papír a szövegben is! Mert ennek a hatalmas anyagnak, mármint a magyar nyelvűnek, elcsüggesztően túlnyomó része már nem is kétszersült, hanem papírgaluska – megakad a torkunkon.” Nemcsak fordítani nehéz tehát, hanem a fordításokról beszélni is. Kötetünk megkísérli a szembenézést az ókori szövegek magyar fordítástörténetének fontos kérdéseivel, és az ilyen fordításokkal kapcsolatos elméleti, kritikai beszédmódot magát és annak történeti változásait is vizsgálódás tárgyává tenni.
Héliosz minden egyes reggelen újjászületik, hogy az összes halandó életét kegyesen meghosszabbítsa egy-egy újabb nappal. Héliosz újjászületésének misztériuma mégsem áll a görög mitológia fókuszában.