Howard Carter: Tut-ankh-Amen koporsója és múmiája
Százéves a világhírű felfedezés. Az eredeti négyszáz fotóval jelenik meg a lenyűgöző Carter-napló. 1922. november 4-én fedezték fel Howard Carter brit régész munkásai a Tutanhamon egyiptomi fáraó (Kr. e. XIV. sz.) sírkamrájához vezető lépcsősort. A fiatalon – legfeljebb 19 évesen – elhunyt uralkodó, akinek regnálása nem tartozott éppen az ókori birodalom legjelentősebb korszakai közé, a felfedezés következtében hamarosan világhírű lett, sírja ugyanis 3000 év után szinte teljes épségben várta a modern kor látogatóit.
Howard Carter, aki 1907 óta állt a dúsgazdag angol arisztokrata, Lord Carnarvon alkalmazásában, és korábban a 18. dinasztia szinte összes fáraójának – például Hatsepszutnak, IV. Thotmesznek és I. Amenhotepnek – a sírját feltárta, végül 8 teljes éven át fáradozott azon, hogy megtalálja és világhírűvé tegye a korszak egyik legjelentéktelenebb uralkodóját.
A fáraó végső nyughelyének felfedezését egyébként egy Theodore Davis nevű régész már 1907-ban magáénak vallotta – kegytárgyakat talált ugyanis Tutanhamon nevével –, Carter azonban nem fogadta el ezt az eredményt, és 1914 során – VI. Ramszesz sírjának közelében – újabb ásatást kezdett. Mivel a kutató 1921-ig nem mutatott fel eredményt, Lord Carnarvon türelme érthető módon egyre inkább fogyott, a tudós azonban az utolsó pillanatban, 1922. november 4-én végül mégis ígéretes felfedezést tett, ami később világszenzációvá vált. Ezen a napon Carter egyik munkása egy lépcsőfokot talált az ásatásnál fekvő hegyoldalnál, melyet megtisztítva hamarosan egy lépcsősor, majd egy Tutanhamon pecsétjével díszített, befalazott ajtó tárult a kutatók szeme elé. A régész két nappal később értesítette Carnarvont a felfedezésről, a lord jelenlétében pedig – november 25-én – lebontotta az ajtót, és bejutott a sírkamra folyosójára; újabb négy nap telt el, mire Carterék a kamra előterének ajtaját is eltüntették, ekkor pedig már arról is meggyőződhettek, hogy Tutanhamon végső nyughelye szinte teljesen érintetlen.
Az összesen négy szobából álló síremlék felbecsülhetetlen értékű kincset rejtett magában, aminek már a számbavétele is emberpróbáló feladatnak bizonyult: a leghíresebb leleten, a múmia világhírűvé vált arany halotti maszkján kívül egy – hasonlóan ismert – pompás aranyozott trónszék, valamint egy színaranyból készült koporsó is várta Carteréket, nem beszélve a rengeteg sírtartozékról, a fáraó szerveit őrző kanópuszládáról, a halott gyolcsaiba csavart amulettekről – az úgynevezett usébtikről –, az elefántcsontból, alabástromból és ébenfából készült kegytárgyak tömkelegéről, illetve a túlvilági utazásra készülő uralkodó egyéb használati tárgyairól.
Annak ellenére, hogy Tutanhamon az egyiptomi történelem egy viszonylag zűrzavaros korának jelentéktelen fáraója volt, végső nyughelyén olyan kincsek rejtőztek, melyek Carter felfedezését világszenzációvá tették. Az arany és a drágakövek csillogása mellett ugyan hajlamosak vagyunk elfeledkezni róla, mégis tény, hogy a sírkamra a tudományt is felbecsülhetetlen értékű kincsekkel gazdagította, ugyanis az épségben maradt helyiség rengeteg információt szolgáltatott az egyiptomi temetkezési szokásokról és a korszak eseményeiről. Ezen ismereteket egyébként a modern orvostudomány évtizedekkel később jelentősen kibővítette.
Howard Carter
Tut-ankh-Amen koporsója és múmiája
Kiadó: Erdélyi Szalon
Kiadás éve: 2023
Oldalszám: 380
Kötés: puhakötés
ISBN: 9786156502209
Mika Waltari történelmi regényeinek sorozatában most az etruszk Lars Turms mondja el utazásokban és izgalmas kalandokban bővelkedő életét. Vezetésével időszámításunk előtt az V. században szemtanúi lehetünk a ladéi görög-perzsa tengeri csatának, majd bejárjuk az Égei-tenger fontosabb szigeteit, a korabeli Szicília városait, az utolsó királyától megszabadult Rómát és az etruszk városállamokat. Bepillantunk a görögök és a föníciaiak, a szikánok és az elümiaiak, a rómaiak és az etruszkok mindennapi életébe, hagyományaiba és hitvilágába. Izgalmas, drámai és mulatságos történetek közepette tirannusokkal és hadvezérekkel, kalózokkal és kalmárokkal, bölcselőkkel és művészekkel, papokkal és jósnőkkel ismerkedünk meg. Távoli kor alig ismert vagy merőben ismeretlen világa tárul elénk minden apró részletével, történelmi hitelességgel, s az örök emberi erényekkel és gyarlóságokkal. Változatos kulisszák között pereg a cselekmény váratlan fordulatokkal, lenyűgöző áradatban.
Hogy mi is a szerelem, arról sokan, sok mindent gondoltak az idők során - és amit ma gondolunk róla, annak vajmi kevés köze van ahhoz, amit a reneszánsz kori filozófia gondolt. Tanúság erre ez a kis könyvecske, amelyben Marsilio Ficino, az itáliai quattrocento Platónt újjáélesztő vezéralakja foglalatát adja az újplatonikus szerelemértelmezésnek.
Pompeji, 79 ősze. Egy ara az esküvőjére készül; a kiszolgált katona a tulajdonában álló gladiátor mindkettőjük sorsát eldöntő harcára; két fiatal lány napi küzdelmét vívja a létfenntartásért, míg az előkelő, fiatal feleség gyermekét várja családja körében. A város lakói, mint bármelyik másik napon, dolgoznak, játszanak, hajszolják az élvezeteket, és senki sem hallgat Sabinusra, aki növekvő aggodalommal figyeli az egyre gyakoribb rengéseket.
A szerelem istene végre méltó ellenfelére talált?
A humanista szerző az ókori szatíraíró, Iuvenalis költeményeinek számos helyéhez fogalmaz meg hosszabb-rövidebb magyarázatokat, s minden esetben reflektál legalább egy korábbi nézetre, melyet megcáfol – az esetek döntő többségében jogosan. Ráadásul humanista „kollégái” magyarázatait nem csupán idézi, de gyakran minősíti is: egyeseket kimondottan sértő módon, olykor a személyeskedés határát is súrolva (vagy akár azon túllépve) marasztal el általa tévesnek ítélt nézeteik miatt. Ebben a szerepben csillantja meg leginkább sajátos stílusát, a szatíráról szatirikus gúnnyal vitatkozva.
A Kalandozások a történelemben sorozat kötetei múltunk egy-egy korszakának eseményeit mutatják be, valós szereplők lélegzetelállító és olykor hátborzongató kalandjain keresztül. Alig hinnéd, hogy a történelem ilyen kalandos és izgalmas is lehet!
Itt az ideje, hogy Ithaka asszonyai elmeséljék történetüket…
„Az élet önmagában közömbös, de az, hogy hogyan bánsz az életeddel, nem közömbös” (Epiktétosz: Beszélgetések II. 6. 1).
Ebben a varázslatos gyűjteményben Charlotte Higgins kultúránk néhány örök érvényű történetének újraértelmezését adja. Olvashatunk a teremtésről, a trójai háború előzményeiről és utóhatásairól, szerelemről és vágyakozásról, pusztító erejű istenekről és a nekik kiszolgáltatott halandókról, fantasztikus lényekről és leleményes boszorkányokról. Szélsőségekkel teli világukban az emberek mindennapjainak része az erőszak. Sok korábbi mítoszgyűjteménytől eltérően ezúttal a női szereplők kerülnek a középpontba – Athéné, Helené, Kirké, Pénelopeia és mások szövik ezeket a történeteket gazdag motívumú, elképzelt faliszőnyegekké. A térben és időben távoli események aktualitásukból mit sem veszítettek, segítségükkel, mint egy lencsén át, tisztábban láthatjuk a saját korunkat is.