Aleksander Krawczuk: Néró
Aleksander Krawczuk
Néró
Kiadó: Európa
Kiadás éve: 1981
Oldalszám: 438
Kötés: Keménytáblás
ISBN: 9630722232
Ez az életrajz az 1. században élt véreskezű római császárról szól, aki szabadon lépte át az erkölcsi határokat és a tabukat, és hatalmával visszaélve széttörte a hagyományokat. Őrült tetteinek indítékai egyaránt lehettek egyszerű, napi események vagy fontos politikai szempontok. Nero hírhedt cselekedetei következtében (anyagyilkosság, Róma felgyújtása), a történelem ördögi alakjai közé tartozik. Személyiségét nemcsak a szakemberek próbálták meg évszázadok óta megérteni és megfejteni, hanem számos irodalmi alkotás is megelevenítette alakját.
Ez a hatalmas korabeli anyagra támaszkodó szigorúan történelmi regény egyúttal nagyon szép. A szerzőnek sikerült mindvégig megőriznie valamilyen megfoghatatlan, objektív tónust, s mindez úgy hangzik, mintha sok szólamú zeneművet szólaltatna meg. Ő maga nem mond ítéletet az emberekről és eseményekről – az olvasó maga alakítja ki ítéletét az író által gondosan feljegyzett szavak és tények alapján. Ennek a csodálatra méltó kornak erkölcseit és szokásait bámulatos érzékletességgel mutatja be a szerző. A könyv legszebb fejezete az, melyben részletesen leírja Agrippina halálát. Talán nem volna ilyen hatásos, ha nem kísérné Puteoli, Baiae és Bauli ennyire pontos leírása. Azáltal, hogy Néró iszonytató gaztettét, talpnyalóinak aljasságát és a császári udvar véres ripacskodását ebbe az elragadó, szelíd tájba ágyazza bele, a mindmáig fennmaradt paloták pompájával és a villák meghitt nyugalmával – ez a kontraszt különösen megkapó erejű.
2022. december 15-én 1985 éve született NERO római császár
A közkeletű felfogás szerint a római történelem legvéresebb császára volt, de a valóságban a kép árnyaltabb. Nero művelt ember volt - fiatalon a híres filozófus, Seneca tanította, aki a császár mellett állt később is -, s uralkodása kezdetén számos üdvös intézkedést hozott, megerősítette például a senatus tekintélyét, visszaadta Görögország szabadságát, és békét teremtett a Keleten.
Később azonban egyre sötétebb rémuralmat vezetett be Rómában, mégis rendkívüli népszerűségnek örvendett a nép körében. Ennek az volt az oka, hogy áldozatait elsősorban az előkelők, a gazdagok soraiból választotta, s ezt némi kaján kárörömmel nyugtázták a szegények. Az se nagyon rázta meg a népet, hogy a saját anyját is megölette, mert Agrippina is ritka gonosz fúria volt, s azon is csak kuncogtak, hogy erkölcstelen felesége, a kacér boszorkány, Poppaea hasából részegen kirúgta a gyereket.
Nerót az utókor sokszor gúnyolta betegesen zsarnoki természetével ellentétes lírai alkata miatt, pedig minden bizonnyal tehetséges költőnek számított, szívesen énekelt, és kortársai szerint nem volt rossz hangja. Művészi ambícióit később főként akkor említették fel, amikor a szemére hányták, hogy felgyújtotta Rómát, és a lángokban gyönyörködve verseket szavalt. Ez azonban csak félig igaz, a 64-ben tombolt római tűzvész kitöréséhez semmi köze nem volt, igaz, megrendülésében tényleg felidézett egy odaillő versszakot.
Költői hajlamait különben jelzi, hogy amikor az életére törő merénylők elől sarokba szorítva öngyilkosságra készült, halála előtt is egy Homérosz-sort idézett. 68-ban halt meg, holttestét sietve elégették, és népszerűségét bizonyítja, hogy halála után megmenekülését hirdetve több ál-Nero is felbukkant, így próbálva a nép kegyeibe férkőzni. (Kalendárium Press)
Gerhard H. Waldherr
Őrült tetteinek indítékai egyaránt lehettek egyszerű, napi események vagy fontos politikai szempontok. Nero hírhedt cselekedetei következtében (anyagyilkosság, Róma felgyújtása), a történelem ördögi alakjai közé tartozik. Személyiségét nemcsak a szakemberek próbálták meg évszázadok óta megérteni és megfejteni, hanem számos irodalmi alkotás is megelevenítette alakját.
A közkeletű felfogás szerint a római történelem legvéresebb császára volt, de a valóságban a kép árnyaltabb. Nero művelt ember volt - fiatalon a híres filozófus, Seneca tanította, aki a császár mellett állt később is -, s uralkodása kezdetén számos üdvös intézkedést hozott, megerősítette például a senatus tekintélyét, visszaadta Görögország szabadságát, és békét teremtett a Keleten.
Nerót az utókor sokszor gúnyolta betegesen zsarnoki természetével ellentétes lírai alkata miatt, pedig minden bizonnyal tehetséges költőnek számított, szívesen énekelt, és kortársai szerint nem volt rossz hangja. Művészi ambícióit később főként akkor említették fel, amikor a szemére hányták, hogy felgyújtotta Rómát, és a lángokban gyönyörködve verseket szavalt. Ez azonban csak félig igaz, a 64-ben tombolt római tűzvész kitöréséhez semmi köze nem volt, igaz, megrendülésében tényleg felidézett egy odaillő versszakot.
Ürögdi György
Ürögdi Györgyöt nem kell bemutatni, hisz számos nagy közönségsikert aratott népszerű ókori történeti munka szerzője. Ebben a művében a magát nagy művésznek tartó, de véres bűnökkel, botrányokkal beszennyezett uralkodó, Nero életét és korát mutatja be a szerző az olvasónak.
A közkeletű felfogás szerint a római történelem legvéresebb császára volt, de a valóságban a kép árnyaltabb. Nero művelt ember volt – fiatalon a híres filozófus, Seneca tanította, aki a császár mellett állt később is -, s uralkodása kezdetén számos üdvös intézkedést hozott, megerősítette például a senatus tekintélyét, visszaadta Görögország szabadságát, és békét teremtett a Keleten.
Később azonban egyre sötétebb rémuralmat vezetett be Rómában, mégis rendkívüli népszerűségnek örvendett a nép körében. Ennek az volt az oka, hogy áldozatait elsősorban az előkelők, a gazdagok soraiból választotta, s ezt némi kaján kárörömmel nyugtázták a szegények. Az se nagyon rázta meg a népet, hogy a saját anyját is megölette, mert Agrippina is ritka gonosz fúria volt, s azon is csak kuncogtak, hogy erkölcstelen felesége, a kacér boszorkány, Poppaea hasából részegen kirúgta a gyereket.
Nerót az utókor sokszor gúnyolta betegesen zsarnoki természetével ellentétes lírai alkata miatt, pedig minden bizonnyal tehetséges költőnek számított, szívesen énekelt, és kortársai szerint nem volt rossz hangja. Művészi ambícióit később főként akkor említették fel, amikor a szemére hányták, hogy felgyújtotta Rómát, és a lángokban gyönyörködve verseket szavalt. Ez azonban csak félig igaz, a 64-ben tombolt római tűzvész kitöréséhez semmi köze nem volt, igaz, megrendülésében tényleg felidézett egy odaillő versszakot.
Költői hajlamait különben jelzi, hogy amikor az életére törő merénylők elől sarokba szorítva öngyilkosságra készült, halála előtt is egy Homérosz-sort idézett. 68-ban halt meg, holttestét sietve elégették, és népszerűségét bizonyítja, hogy halála után megmenekülését hirdetve több ál-Nero is felbukkant, így próbálva a nép kegyeibe férkőzni. (Kalendárium Press)
Lion Feuchtwanger
A hírhedt Nero császárnak igen tetszett, hogy Terentius fazekasmester minden mozdulatát utánozni tudja, és már megjelenésével, beszédével is megtéveszti az embereket. Nero halála után Varro szenátor segítségével Terentius a birodalom keleti tartományaiban az igazi császárnak adja ki magát, hiszen ki tudja, nem ölték-e meg tévedésből éppen a fazekast Rómában a császár helyett. Nerót szerették keleten, és a fazekas el is indul világhódító útjára… A csalásra épített császárság a kezdeti nagy sikerek után összeomlik, a hamis ügy a hamis vezérrel együtt mindig megbukik. Ez a nagyszerű, igen szórakoztató és világhírű történelmi regény nagy tanulsága.
A közkeletű felfogás szerint a római történelem legvéresebb császára volt, de a valóságban a kép árnyaltabb. Nero művelt ember volt – fiatalon a híres filozófus, Seneca tanította, aki a császár mellett állt később is -, s uralkodása kezdetén számos üdvös intézkedést hozott, megerősítette például a senatus tekintélyét, visszaadta Görögország szabadságát, és békét teremtett a Keleten.
megölette, mert Agrippina is ritka gonosz fúria volt, s azon is csak kuncogtak, hogy erkölcstelen felesége, a kacér boszorkány, Poppaea hasából részegen kirúgta a gyereket.
Művészi ambícióit később főként akkor említették fel, amikor a szemére hányták, hogy felgyújtotta Rómát, és a lángokban gyönyörködve verseket szavalt. Ez azonban csak félig igaz, a 64-ben tombolt római tűzvész kitöréséhez semmi köze nem volt, igaz, megrendülésében tényleg felidézett egy odaillő versszakot.
Sextus Iulius Frontinus
Róma vízvezetékei közel egy millió embert láttak el vízzel. A kecses boltíves építmények ma is lenyűgöző technikai tudásról tanúskodnak. Sextus Iulius Frontinus könyve megkerülhetetlen forrás mindenkinek, aki a római hétköznapi élet és az ókori vízellátás iránt érdeklődik.
Frontinus művelt, erényes és gyakorlatias katona volt. Amikor rábízták Róma vízvezetékeinek felügyeletét 97-ben, azt tapasztalta, hogy az elődei alatt a vízszolgáltatás elzüllött, általánossá vált a korrupció, a vezetékeket elhanyagolták.
Olyan új módszertant alakított ki, aminek az érett változatát ma a közgazdasági egyetemek vezetéstudományi tanszékein oktatják. A Róma város vízvezetékeiben olvashatunk helyszíni ellenőrzésekről, technikai dokumentációról, standardizálásról, napi feladatkiadásról, a munkák előkészítéséről, ellátásbiztonságról, szerződött beszállítókról, minőségellenőrzésről, megelőző karbantartásról, korrupció elleni fellépésről és könyvelésről.
Simon Scarrow
Az a szóbeszéd járja, hogy a Róma uralmát elméletileg elfogadó törzsek között nyugtalanság ütötte fel a fejét, Londinium pedig egyenesen veszélyesebb helynek tűnik, mint Róma. A frissen leszerelt Macrónak hiányoznak a bajtársai és a csaták. Ám minden bátorságára és harci tudására szüksége lesz ahhoz, hogy túlélje a rá váró megpróbáltatásokat.
Mihályi Gábor
TARTALOM
Hoffmann Zsuzsanna – T. Horváth Ágnes
ELŐSZÓ (Szőnyi György Endre)
ITÁLIA ÉS RÓMA
A VÁROSOK VÉDELMÉTŐL A BELSŐ TEREK VÉDELMÉIG
ÉPÍTÉSZET
Philip Matyszak
,,Milyen okos könyv! Egy-egy órára, éjféltől éjfélig az ókori Róma lakóinak lábnyomában járunk, a fürdőfelügyelőktől a Vesta-szűzeken, a mosónőkön, az ügyvédeken át a szexmunkásokig és még tovább - ez a könyv átélhető ízelítőt ad az élő történelemből, és lehetővé teszi, hogy a régmúlt tipikus városlakóinak fejével gondolkodjunk."
Johann Jakob Bachofen
Elemzéseit elsősorban az 1861-ben megjelent Az anyajog című nagy művében foglalta össze, arra a következtetésre jutva, hogy a társadalom fejlődésének meghatározott fokán az anyához fűződő kapcsolatok a döntő tényezők. E fokot Bachofen a matriarchátus korának nevezte. Eredményeit Marx és Engels nagyra becsülték, s szigorú kritikával, de beépítették tudományos elméletükbe. A Bachofen halála óta eltelt közel egy évszázad etnológiai kutatásai természetesen sokat változtattak a neves tudós eredményeinek 
megítélésén. De munkásságának pozitív vonásait, a tények összegyűjtésében megnyilvánuló körültekintését, elemzéseinek bátorságát és ötletgazdagságát mindig elismerték.
JOHANN JAKOB BACHOFEN svájci jog- és történettudós, az összehasonlító jogtörténeti kutatás megalapozója. A római jog professzora volt a baseli egyetemen, de szívesen foglalkozott ókori történelemmel és mitológiával is. 1843-ban 10 millió svájci frankot örökölt, erre otthagyta tanszékét, és a klasszikus ókor tanulmányozásának szentelte idejét. 1861-ben világraszóló felfedezést tett közzé Az anyajog című 800 oldalas művében, azt állította ugyanis, hogy az emberiség korai történetében az anyák uralkodtak. A fogadtatást el lehet képzelni, a tudós elmék - ahogy azelőtt és azóta is lenni szokott - dühös támadást intéztek a szerző és műve ellen, Bachofent egyszerűen komolytalan amatőrnek bélyegezték. A híres könyvben Bachofen kifejtette, hogy mivel az ősemberek között szabad nemi kapcsolatok voltak, az apa meghatározása nehézségekbe ütközött, ezért a származást női ágon kellett számontartani. (Kalendárium Press)